Könyvajánló (részlettel egészet) Esterházy Péter: Fancsikó és Pinta

(hét hangya)

Kertünkbe ekkor már bemásztak a zöldfülű levelek, és a fákra felmásztak a rügyek és a pilleszárnyú virágok. Fancsikó egy százszorszép sárgáján egyensúlyozott. Pinta a fűben hasalt, innen fürkészte a lányok combjait.
Fancsikóban meghosszabbodott a virág (ekkor természetesen megszűnt százszorszépnek lenni), és Fancsikó ezeket mondta.
- Bennem hét hangya mászik.
- Az első hangya színe a szél, cirrenése elmosott edények csörrenése, potroha a tavasz, szöszmötölése a pókok reggelije, a csápja a törvény és a lábai gyorsak.
- A második hangya Isten tükre, melyről szétpereg a fény, mint a májusi eső az arcon.
- A harmadik hangya: moss fogat, zubogtasd erős sugárban a vizet, és fonj koszorút a sárga virágokból.
- A negyedik hangya nincs (nem van), én találtam ki.
- Az ötödik hangya minden pillanatban megöli a hatodikat...
- ... a hatodik hangya szemébe - minden pillatanban- a halál vág mocskos hasítékot. (A gyönyörű szem megrepedt látása.) Az idő egészére kiterjedő iszonyú megbocsájtás: ez a hatodik hangya.
- A hetedik hangya nárciszok arany kényelmében nőtt, méhek zümmögésén hízott, nyelve édes, mint a méz, potroha karcsú kardvirág, lábai kisdedek sikkanásai. A hetedik hangya egy gombostűt ölel körbe-körbe.
Fancsikó legördült (sziklák robajával) Pinta mellé. A százszorszép lett.