- Jó napot kívánok. Elnézést. Kicsit eltévedtem. Meg tudná mondani, hogy hol lesz vége az én szenvedéseimnek?
- Hogyne. Itt át kell vágni ezen a parkon, felér a lépcsőn, átkel a zebrán, jobbra fordul, a következő kanyarnál balra, végigmegy a Dózsa György úton (kicsit hosszú), két sziklafal között fog elhaladni, aztán kiér a Viaduktra, onnan már csak egy ugrás.
- Köszönöm.
- Nincs mit.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Biztos ismered, de az egyik kedvenc novellám, úgyhogy:
VálaszTörlésKora reggel volt, az utcák tiszták, üresek, a pályaudvarra mentem. Ahogy a toronyórát órámmal összehasonlítottam, láttam, hogy sokkal később vavn már, mint hittem, sietnem kell, e felfedezésemtől megrémültem, elbizonytalanodtam utamban, nem ismertem még jól a várost, szerencsére akadt a közelben egy rendőr, odasiettem hozzá, és lélekszakadva kérdeztem tőle az utat. Mosolygott, s azt kérdezte:
- Tőlem akarod megtudni az utat?
- Igen - mondtam -, mert magam nem találom.
- Add föl, add föl! - mondta, és nagy lendülettel elfordult, mint aki nem akarja, hogy nevetni lássák.
Kafka, persze.